2019. október 30., szerda

AAA – Anonim Alkoholisták az Alpokban, Halloween Pt. II.


Valahol a Karwendelen, egy füstös hüttében búcsúztatják a vendégek az Oktoberfestet. Kedd van, kora délután. A pult mögött Lali, akinek az antiszociális énje már megunta az Üvegtigrist, ezért inkább beszállt a hegyi levegő bizniszbe. HACCP verboten.

A szalonban a kedélyes háttérzenéről a The Diamond Tribute gondoskodik, vagyis Charlie Harper és az őt a zongorán kísérő Chivas Regal Royal Salute alkotta páratlan páros. Az egyik asztalnál a magányos Winston Smith sakkozik Ferivel. Szerelme, Júlia nem akar a földön járni, ezért a várva várt mai randevút el kellett engednie mint egy léggömböt.

Engedd el, Winston!

Winstonnak nem is ízlik igazán a karcos gin, inkább a
győzelem ízével enyhítené a szerelmi bánatát. Ezzel szemben Feri és a kisüsti közötti összhang tökéletesnek tűnik, talán ő az esélyesebb, bár a
 sakktáblára pillantva gyorsan megállapíthatjuk, hogy a kiegyenlített állás miatt egyelőre nem érdemes nagyobb tétet egyik játékosra sem tenni.

A bárpultnál a Triász, vagyis az agresszív kismalac, Chuck Norris és Joker poharazgatnak jókedvűen(!), és repülő tehenes vicceket mesélnek egymásnak. A világ vezető politikusai igazoltan távol.  Például Vlagyimir Putyin Budapestre tart. Mindeközben világszerte mindenki a Halloweenre készül, tököt mér, vesz, farag, fotóz, megoszt.

Charlie lassan iszik miközben a zongora is elnémul. Nyikorogva kinyílik az ajtó, és a betörő napfény kirajzolja bombahoppa sziluettjét. Lali szájából a pultra hull a fogpiszkáló, Charlie félrenyeli a Chivast. Jokernek arcára fagy a vigyor, az agresszív kismalac lógó orral dúdolni kezdi a Zene nélkül mit érek én című Máté Péter klasszikust.

bombahoppa komótosan lesétál a lépcsőn, elindul egyenesen a bárpult irányába. Lali ránéz a Triászra, fél szemmel menedéket keresve:
– Mi ez, valami vicc?
Mire Chuck Norris csak annyit válaszol:
– Nem, ez most véresen komoly.

bombahoppa a bárpult végéhez ül, háttal a biliárdasztalnak, de úgy, hogy mindenkivel tarthassa a szemkontaktust. Egyszerre.
– Szia Lali, én a szokásosat kérem, a vendégeknek meg egy dupla kört. Írd csak nyugodtan a többihez!
Mindenki felkészül a legrosszabra, a sakkjátszmában az egyik fél döntetlent ajánl, mire a másik gondolkodás nélkül elfogadja. Már nem csak a füst, hanem a feszültség is egyre nagyobb. Vihar előtti csend. bombahoppa elmélyülve pötyög a mobilján, és kér még egy kört. Mindenkinek. Erre már lassan megnyugszanak a kedélyek. Lalit megdicséri, hogy milyen stabil és gyors a wifi. Pénzcsörgés hallatszik a telefonján, csettint egyet, elégedettnek tűnik. Körbenéz:
– Ja, még mindannyian itt vagytok? Lali, ki ne száradjunk, a legjobbat hozd mindenből. Mindenkinek, duplát, egyik lábad itt, a másik ott.
Egy kicsit oldódik a hangulat, de senki nem mer sem bombahoppához szólni, sem angolosan távozni*. Mindannyian jól ismerik az alapszabályt, hogy bombahoppát sosem hagyhatod ott köszönés nélkül. Többen fellélegeznek, amikor a főnök kikéri a következő dupla kört. Egyedül az agresszív kismalacon vesz erőt valami mélyről jövő mélabú, és Máté Pétertől az Elmegyek slágerre váltva billeg a bárpult mellett immár négykézláb. Szürreális. 


Milyen úton indulok,
még nem tudom...

Valamikor a nyolcadik kör után Chuck Norris végre elég erősnek érzi magát, hogy most már minden mindegy alapon megszólítsa bombahoppát. Csak kicsit elcsuklik a hangja Chucknak.
– Te, b-bomb-bahopp-pa, várod-e már, vagyis várod a Ha-aalloween-t, te is! Nemm-de? 
bombahoppa fel sem nézve a mobilból rezignáltan válaszol:
– Chuck, Te ide most inni jöttél vagy beszélgetni?


* Utólagos kiegészítés: Egyik rajongóm figyelmeztetett, hogy a Brexit óta az angolosan távozik kifejezés már nem a köszönés nélküli távozást jelenti, hanem a távozás nélküli köszönést. És milyen igaza van!


Előző részek:
AAA - Anonim Alkoholisták az Andokban

AAA - Anonim Alkoholisták Ajkán

Halloween Pt. I.

AAA – Anonim Alkoholisták Athénban




2019. október 26., szombat

Akiért a harang szól – Halloween Pt. I.



Greta 16

Ajánlom figyelmedbe Hemingway Akiért a harang szól című művét, hiszen pontosan úgy, ahogy minden út Rómába vezet, ugyanúgy mindenhol mindig minden bombahoppáról szól. 

Minden út Rómába vezet

Rómába nyugodtan utazz bombahoppával, az általa üzemeltett repülőjáratok nem csak rendkívül kedvező áron érhetőek el, de mindezek mellett a lehető legalacsonyabb CO2 kibocsájtással közlekednek, amit az érzékszerveken keresztül stimulált agyi működés által generált agyhullámok meglovagolása tesz lehetővé. Brainsurfing is possible! 

Ha nem bírnád a repülőt, Máltáról rendszeresen indul hajójárat, és ha szerencséd van, akár egy yachton utazhatsz bombahoppával. Igaz, itt kicsi az esélyed, hogy a VVIP jegyet is megcsípve (Erasmus+ felejtős) már a hajóhídon szelfizhess vele, hacsak nincsenek névre szóló (természetesen cirill betűs) orosz oligarcha okmányaid, Dubai ingatlanjaid a bulinegyedben, vagy esetleg olyan szuperképességeid, amelyekkel a játékteremben az utolsó All-in körben is kristálytiszta aggyal tudsz helyesen dönteni.

Ha esetleg divatos zérócéókettő fóbiában szenvedsz, ne ess pánikba! Arra is vannak megoldások Douglas Adams óta. Gyűjtsd a hulladékot szelektíven, minél kevesebbet, persze... és ott van a bicikli, hagyd a lóerőket másra! De bárhova eljuthatsz vasúton is, Sun will always shine on You! A Rock n' Roll kísér utadon. 

Zágson

Tehát ha tényleg személyesen szeretnél bombahoppától élvezetes életvezetési tanácsokat kapni, akkor irány az Istenek Földje, Gotland, de az úton Asgardot mindenképpen kerüld ki, és ha az őrökön örökön túljutsz, akkor Gotland szigetén, Rómában már tényleg szemtől szemben örülhettek egymásnak bombahoppával, ahogy a halvérű, igen jól edukált angol mondja "face to face" és ahogy a művelt svéd halálhörgi "zero distance". A mézes kamilla tea északon melegen ajánlott.

Csak Nyugalom: Nincsen távolság

Csak nyugalom! Utad végén semmiképpen nem eshetsz pánikba, még akkor sem, ha péntek tizenharmadikán érkezel és az Elm utcában van a hotelfoglalásod. Mindenszentekkor lehet, hogy 16 éves duplacopfos kislányok ijesztgetnek majd "I want You 2 Panic" transzparensekkel, de ne ijedj meg, ez már a végső próbatétel, a beavatás záróakkordja. Egyébként is Svédországban ez a heti tanterv része minden pénteken, amolyan kvázi kötelező közösségi szolgálat. Az Istenek csarnokában a sorszámkiadó automata érintőképernyőjén pötyögd be a születési nevedet és a választott  felhasználói nevedet, majd a felkínált lehetőségek közül válaszd a "v4b - bombahoppa számlanyitás" menüpontot. Várd meg, hogy név szerint szólítsanak, ekkor eljött végre a Te időd és az ügyintéző kisasszony fülébe (Anita Ekberg, ne hagyd, hogy a parfümje illata megzavarjon) suttogott három bűvös szó által "vote 4 bombahoppa"  nyered majd el a bebocsájtást bombahoppa báltermébe pontban éjfélkor.


N.B.: Majd elfelejtettem, a beavatás során végig legyen a kezedben a Gotlandi rúnakő! Meglátod, csodákra képes!




Halloween Pt. II. Itt !!!

2019. október 23., szerda

A demokrácia diszkrét bája


Négy jó barát vitatkozik egy fontos gasztronómiai kérdésről, hárman próbálják meggyőzni a negyediket az igazukról.
– Nézd bombahoppa, Istenuccse biztos, hogy nekünk van igazunk, mert mi hárman vagyunk a véleményünkkel, te meg egyedül.
Több se kell bombahoppának, hogy szavukon fogja őket:
– Te vén, fehér szakállas ott fent a felhők felett, Te, aki mindig csúnyán kikapsz, ha bombahoppával biliárdozol, gyere csak idele egy kicsit, rád hivatkoznak, pedig mint mindig, most is nekem van igazam! Mondjad csak meg a tutit, utána Te meg én iszunk egy jó ristrettót  bombahoppa módra.
Hirtelen, nagy mennydörgés és villámlás közepette megnyílik az égbolt, lenyúl egy hatalmas kéz, rámutat bombahoppára és megdörren egy égi hang:
– BOMBAHOPPÁNAK VAN IGAZA!
– Na látjátok, srácok! – mondja bombahoppa – Akkor most jöhet a ristretto amarettivel.
Mire egyik vitapartnere vállat von:
– Még mindig csak ketten vagytok, három ellen...


N.B.: Megfigyeltétek már, hogy egy megfelelően motivált, tapasztalt és Olaszországban képzett barista mindig teljesen az aljáig tölti a kávéscsészét?



2019. október 20., vasárnap

V I L Á G R E K O R D !!! (nem hitelesített)

Szokásos bevezető hangulatkeltés, kedvcsináló videó, amíg nem törlik a youtube és artisjus lovagok (ha meg törlik, oda se neki, keressetek másikat, a zene a lényeg). Hallgassátok, nézzétek és olvassatok!


Csak Nektek!


Ha meghallod a hívó hangot, legyen az Łélekharang, müezzin vagy vuvuzela, esetleg fekete mise feat. Depeche Mode, gondolj Te is szeretettel bombahoppára, hiszen éppen abban az áhítatos pillanatban ugyanezt teszik sokan mások is.

Brit tudósok tanulmányai szerint az egészséges ifjak (kisasszonyok és fiatalurak egyaránt), az erejük teljében levők és az életük alkonyát annak nyugtával dicsérők is naponta többször gondolnak bombahoppára. A nem hitelesített világrekord 73, igen HETVENHÁROM alkalom mindössze 24 óra alatt. Gondoljatok bele, ez átlagosan háromnál is több óránként! Felfelé kerekítve NÉGY! Még egész éjszakás virrasztás esetén is. Mindez természetesen mindenféle segédeszköz, tudatmódosító szer vagy egzotikus filozófia használata nélkül. Semmi hókuszpókusz, Vidám Vasárnap vagy calamayca-dogma. Gondoljatok csak bele, ez nem európai, fehér embernek való. Mennyi odaadó felkészülés, magaslati edzőtábor, Való Világtól való elvonulás és hihetetlen önmegtartóztatás kellett mindehhez? Emberfeletti akaraterőre van szükség, hogy a gondosan pallérozott elme állandóan készen álljon a monoton megpróbáltatásokra. 

Ugyanezek a tudósok megvizsgálták a Földön a speciális elitalakulatok legfelkészültebb tagjait, de nem sikerült a rekordot még csak meg sem közelítenie sem a francia idegenlégió díszhuszárainak, sem a KGB legjobb ügynökeinek vagy a délszláv partizánoknak, sőt még a jászberényi Pokol Angyalai motorosklub törzstagja, Csoki is elbukott a komoly koncentrációt igénylő küzdelemben. A saját bevallásuk szerint teljesen összezavarodtak, bár abban mind egyetértenek, hogy nem adják fel soha, sőt inkább újra meg újra meg fogják próbálni, vállalva a kihívást, hogy bombahoppa segítségével felülemelkedjenek a kisember gyarlóságán. Kis lépés a bombahoppának, nagy lépés az emberiségnek. Ennek ellenére eddig mind feladták alig harminc alkalom után. Mennyi? Harminc? Mi harminc? Mi mennyi? Ízirájder, Öcsém!



Hallgassátok csak Csokit 1:30-kor! Milliárdok, New York, repülő. Ő már akkor sejtett valamit... Végül neki is sikerült bombahoppával az, ami más, javasasszonyok, házaló ügynökök, ambiciózus pénzügyi tanácsadók önzetlen segítségével vagy az interneten kínált unortodox "szuperhatékony" módszerekkel sosem sikerült volna. Kipipálhatta New Yorkot, a 66-os utat és ma már a milliárdjait is mással számoltatja.


hard core rajongók ezt már ismerik


Erről a hatékony megoldásról itt olvashatsz, hiszen nem csak Csokinak, hanem sok más rászorulónak is segített már bombahoppa, a filantróp szellemi csavargó. Vajon Te jártál már New Yorkban? Nem? Most eljött a Te időd!




TEASER: A fent hivatkozott kutatásokban megállapítást nyert, hogy a Łélek egészséges fejlődéséhez és a Łélek rendszeres vándorlásához is szükségünk van alapvető bombahoppa ismereteink rendszeres bővítésére, ezért úgy döntöttünk, hogy hamarosan tematikus cikksorozatot indítunk "Amit nem tudtál bombahoppáról" és "Amit rosszul tudtál bombahoppáról" címmel. 





2019. október 14., hétfő

2019. október 10., csütörtök

Megnyílt az aranybánya!


Best Friend Money Can Buy

Ha és amennyiben a fenti videólink helyén egy hibaüzenet jelenik meg, hogy úgymond a "szerzői jogok védelme blablabla" miatt eltávolították (imádjuk a jogvédőket, igaz?), ne ess kétségbe, itt egy link (van, ahol úgy mondják, nesze!), amire kattintva a youtube keresője egyéb találatokat ad majd Neked, hogy a Tiamat Best Friend Money Can Buy című etüdjét nyugodtan hallgathasd a poszt mellé kísérőzenének. Nem azért, mert illik a poszt témájához, hanem azért, mert én is ezt hallgatom. Légy egy kicsit Te is bombahoppa! B+!


Megint levelet kaptál a NAV-tól, a Péeszáeftől, vagy csak a behajtócég áll a kapuban? Már inkább kikötötted a csengődet, lehúztad a rolót és a hátsó ajtón közlekedsz? Tetszőleges közüzemi szolgáltató harmadik, egyben utolsó fizetési felszólítása a gyújtós a kályhádban? Üdv a klubban! A verőemberek kopogtatnak, és a "fuxos" uzsorás is üldöz? Zálogház pipa? Minden stimmel. Szerencsés vagyDE igen, S.Z.E.R.E.N.C.S.É.S., ne tiltakozz! Van múltad és hiszik, hogy van jövőd. Te is elhitted, ha ebben bízva eladósodtál. Van megoldás, hiszen bombahoppát olvasod. Jó helyen, jó időben kattintottál. Már nem kell bekattannod. Van remény. Tudom, nem elég öccáz, a kínai boltban nem kapsz már érte két zacskó chipset sem, max. közeli lejáratút. Hagyj fel a hónapról hónapra léttel, tervezzünk hosszabb távra! 

Másfél zacskó akciós burgonyaszirom

EZ ÉRDEKEL!

Vannak városi legendák, de nem kell Szegedre menj a megoldásért. Ne dőlj be a lenti humbugnak!




Helsinki sem rád vár. Kamu duma, tele van ilyennel a net. Most bombahoppa kell Neked! Ő már kitaposta előtted az utat, csak tartsd be az útmutatást és töretlen hittel kövesd őt. Ha válaszúthoz érkezel, válaszd bombahoppát. 

vote4bombahoppa, vagyis v4b! 

A PSZÁF következő levele már egy vastag melléklettel érkezik majd, valahogy így:


Két milla tanulópénz, vén Deák,
Látod, bombahoppa ezt is elintézte!

A következő két lépés az lesz, hogy rendezd a tartozásaidat és elhúzz bombahoppa után egy szappanbuborék-partira New Yorkba. Berettyóújfalu már vár, a reptéren a jet készen áll a felszállásra. Igazi költséghatékony megoldás, természetesen sajátmárkás.



Nem is kell mást tenned majd, csak tárcsázd a flybombahoppa callcentert, jelentkezz  be az IP címedre hivatkozva és foglald le a gépet. Tudj róla, hogy a fedélzeten a sztenderd üdvözlő ital a Negroni, de ha gasztroenterológiai okok miatt egyéb frissítőt preferálsz, kérjük az ilyen igényedet a foglaláskor jelezd, így elegendő időt biztosítasz számunkra, hogy a kívánságod már a beszálláskor teljesülhessen.


Trip advisor: bombahoppa, a világ első helyezett légitársasága


N.B.: Berettyóújfalu vár rád!



2019. október 6., vasárnap

Október hat

Az esti Internazionale-Juventus apropóján


Mi történik ma a nagyvilágban?


Őrjöngve felébred a mélyben szunnyadó gyűlölet és tombolva porig rombolja a bűnös város, Milánó önérzetét. 
Ez van. Igazán szomorú. Amikor megkérdezik, hogy tudja-e, milyen nap van ma,  Milánó már megint csütörtököt mond. A torz, törött tükör általi hamis világkép és a kognitív disszonancia diszkrét bája együttes erővel rejti el a lombard főváros szeme elől a való, igaz világot. 

Hihetetlen, ahogy ez az ótvaros, galambszaros puceráj síri csendben, nagyokat pislogva figyeli majd a történéseket, mert önreflexióképtelen és önkritikahiányos egója ahelyett, hogy átlépne a jól megszolgált nemlét küszöbén és feloldódna az őt megillető örök sötétségben, inkább ország-világ előtt szégyeníti meg magát az ennél sokkal jobb sorsra érdemes Lombardia legnagyobb bánatára. Gyalázat a köbön!

Estére bombahoppa (mint már sokszor) mennybe megy, de mindenkit megnyugtatunk, ott csupán egy gyors ellenőrzést tart  és nem fog sokáig hiányozni, hamarosan visszatér. Legyetek addig is türelemmel!

Összefoglalva, szép napunk, igen, nagyon szép napunk lesz! Hát még az este!




UPDATE 22:45 : A meccset a Juventus 2-1-re nyerte. Látjátok, bombahoppa ezt is megmondta előre.




2019. október 1., kedd

Milano est infinitum nihil

MÚLTIDÉZŐ a hétvégi Internazionale-Juventus (2019. október 6. 20:45) kapcsán (FIGYELMEZTETÉS, SZÓKIMONDÓ KORABELI SZÖVEGEK)

Levéltári töredékek a XV-XVI. századból:
I. TORINÓ
"Az dicső kilencedik decemberi napon, mellyet az indanéző Sárkányölő Szent Györgyi emléke szentelt meg, az Komódói Sárkány-gyilok napján, elemózsiátul fütötten és eklézsiátul támogatva, összesereglettek az nemes torinesi ifjak, mert testükben erőtül és egészségtül telve, elmében egészben, épen, elgyütt ideje az ízzé-porrá zúzandó, kárhozat veszejtett izé-mezei latrok szokott évi arczulcsapatásának."

"Tudva vagyon, hogy az gyüttment hitszegő lombard árnyékkirályság keleti kalifátusának trónbitorló barbárai, az igaz reneszánsz meggyalázói, kiket nem anyák, hanem árvaházban tipszmik szűltek, csecsszopó koroktul fogva az disznóólban nevelkedtek, édes csigát és füveket esznek korpával, de nyáron nem ehetik meg az gülüszeműt, mert be van az zárkózva a nagy szárazságban, így garabolyt forgattyák, és angolnát is zabálnak az békanyúzó fattyak! Ők, kik fényes e világnak rossz példavivői, Isten szent dekrétumát el nem kerülhetik, és Homo erectus vs. Homo musculus lovagi párviadalban, az Alpok mezei stádiumban döntőbírák szeme fénye előtt ótVARos testükkel tartoznak száz halállal ikonul (IQ-null) , mely halálok az szegény bűnös lölkükért Krisztus öt sebének Isteni jóvátételül rendeltetnek."
"Tucatesztendeje az viadalt követvén bitang opálzöld asztalnál haramiamód az nemes ellent megcsalatva, csalárd módon elorozott kettő talján lovagi torna évad szent díjai ismét megtoroltatnak, miáltal valamennyi meglévő hozománnyal eggyütt, Canossa-mód visszaszolgáltatandanak Torinó szent városa részire. Az kárhozott milánói ogre GORD szenvedelem azokrul visszamondhatatlanul lemond és városi szakramentumként az jövőre nézve eón-hosszant megelégedik az crescendo lúzer titulussal, mert egyébre azonkivül szüksége nincsen."
"Azon áldott este piemonti lovagok Isten segedelmével testükkel az reneszánsz vivmányait óvva, lelküket az setét bosszúszomjnak ajánlva vala, a milánói kettedik lidérc seregnek sorsát fallisztikus pályára állították vala (ex implicit inspiratio Giordano Bruno), mely pályát lombardi, San Síró dalnokok siralmas kódexek hosszú sorában regiszteráltak vala. Milano est infinitum nihil."
II. MILÁNÓ
"Pediglen az Úr 1498-ik esztendejében Michelangelo Magister az nevezetes ábrázolása az utolsó vacsorárul, (aka Megváltás isteni elrendeléséről, annak megváltoztathatatlanságáról) oly igéző, delejes hatást gyakorolt milánói ifjonc lelkeinkre, hogy e médium kellő cizella és cenzurátus hijján ördögi tévútra vitte porontyainkat. Az ördögi példázat, mely eltévelyedett követőkre talála, patakvér vala! Vala az szent apostolok közötti fekete bárány, Simon fia, Júdás! Így ők ifjan, az emberélet útjának felén, egy nagy sötétlő erdőbe jutottak, mivel az igaz útat nem lelék. Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon, már rágondolva reszketnek bé aszottan. Az utolsó vacsora mementója nékünk az jók között rejtező örök mocsárfertőnek, oh!"
"Milánó város főterén krónikások közhírré tétetik:
– Á.CS. inasoknak hajcsár kerestetik! Zsoldosok kíméljenek!
– Ocó, kici kínai manufactura, memento motto: hitelbül esztendei kéccá' zsák aranyfiorintos adósságszolgálattyára mecenatúrát complettálna. Szemfényvesztők, fekete mágusok, alkimisták kíméljenek!
– Ugyanitt kézműves, céhen kívül, ördög-űz, bálvány-rombol. Pro referentia: Montella, Inzaghi, Seedorf. Cumi garantia vacuum pro fellatio ad Gattuso, benvenuto, üdvözMÉGY!" 

III. VATIKÁN - Pápai dispositio

"Én, Róma püspöke, Jézus Krisztus helytartója (vicarius Christi), Az Apostolfejedelem (Szent Péter) utóda, Az Egyetemes Egyház legfőbb főpapja (az egész katolikus egyház pásztora, Pontifex Maximus), A Nyugat pátriárkája, Itália prímása, A római egyháztartomány érseke és metropolitája, A Vatikán uralkodója, Isten szolgáinak szolgája (Servus Servorum Dei) eképpen rendelkezek:

Az hős estről tudomást szerezvén rendelem, hogy Európa összes templomiban felzúgjanak az örömharangok s a diadalmámorban Te Deumot tartassanak mindenfelé, továbbá atyai igaz szeretetből intem az torinói ifjakat, hogy ezentúl is éljenek Istennek kegyelmetesen és igaz békességben, hogy az isteni áldás így örökkön reájok terjedjen, melyre az kathólika anyaszentegyház áldását szivbül adja és magamat szívükbe, hogy az üdvösségről holtuk utánig el ne feledkezzenek, commendálom!"

N.B.: Az eredeti bejegyzés megjelent a bianconeri blogon, az inter elleni meccs beharangozó bejegyzéséhez fűzött hozzászólás formájában, 2017. december 9-én. Az a meccs ugyan gól nélküli döntetlennel zárult, de a szezon végén a Juventus bajnok lett. Sorozatban hetedszer.