2019. június 30., vasárnap

bombahoppa-univerzum

A transzparencia és szerénység jegyében összefoglaló az elmúlt fél évről. 


Az állami és Uniós költségvetésnek nyújtott bőkezű támogatásokról (a kedvezményezettek kifejezett kérésére való tekintettel) csak az illetékes szakbizottságokban tudok beszámolni, de az alapítói oklevélben általánosságokban megfogalmazott céloknak megfelelő saját célú felhasználásokról természetesen büszkén, önfényezve és méltóképp elfogultan, tömjénfüst- és reflektorfénygazdagon tájékoztatok, mely tudósítást (csakúgy mint holdudvaromat)  a szükségest jóval meghaladó mennyiségű ciráda és szóvirág ékesíti.

Nemrég jártam Máltán, ahol a kampány frenetikusan sikerült. Ezúton is örömmel köszöntöm minden helyi támogatómat! Hihetetlenül jó hangulatú volt a helyi lovagrend által szervezett köszöntőbuli, és a szeretetszolgálat is nagyon szívmelengető fogadást adott. Sajnos a hirtelen jött nyári hőhullám miatt gyorsan tovább kellett hajóznunk a haverokkal északra a feszültséget levezetendő,  de ellenállhatatlan személyiségemnek, a jól fizetett korteseknek és nem utolsósorban terülj-terülj pénztárcámnak köszönhetően bombahoppa szavazóbázisa immár a Földközi-tenger teljes partvonalán (is) exponenciálisan növekszik. Ez van, amikor összekötöm a kellemeset a hasznossal. Mottóm természetesen továbbra is "Luxus és opportunizmus"!

bombahoppa szeretetszolgálat forever

Míg a blog indulása óta eltelt félév nagy sikerére való tekintettel az első kül-Földi látogatók érkezése nem lepett meg különösebben, az annál inkább, hogy az első harmadik típusú blogtalálkozóra olvasóim ezúttal a Vízöntő csillagképből a ß Aquariiról érkeztek. Az intersztelláris neten keresztül olvasták az eddigi bejegyzéseket, a GDPR számukra nem játszik, a böngészőjük kompatibilitás hiányában nem tudott megfelelő cookie-kat elhelyezni (bombahoppa csalódott, ezért a Google felkészül a legrosszabbra), de baráti üzenetük örömmel töltötte el szívemet. Az alábbiakban az eredeti üzenet alfabetikus átiratát olvashatjátok.

"$ombÅhoPa, v4b, $£€¥ 4 Ł? 0! Ł mynd-N-ekf-L-eŤ. k-Ł ezh'a ß Aquarii Memento $ombÅhoPa. TE R-edet/TE R-dmeeny/TE shyk-R/TE mynd-N!  Gy-R-e! Kreedo Aquar × $ombÅhoPa!"

Íme a fordítás egy aquari rajongó tollából.

"Ó, bombahoppa! Mi bombahoppát választottuk. Mert mit ér a pénz a léleknek? Semmit! Egy Łélek mind felett! A Béta-Aquarii készül bombahoppa látogatására. Te vagy a Kezdet, Te vagy a Vég, Te vagy a Boldogság, Te vagy a Mindenség! Csak Rád várunk! Aquariánus bombahoppa hívők"

Mi ez, ha nem egy megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy a bombahoppa-univerzum egyre tágul. A fenntartható fejlődés filozófiája nem szabhat gátakat bombahoppa világuralmi terveinek, mert a v4b szervezet erre a célra létrehozott Csillagközi PR és Marketing Részlege határok nélkül biztosítja a kellő szakmai támogatást. 


Vízöntők

A látogatóimmal a fenti képernyőképen integetünk Nektek. Éjjel menjetek ki a szabadba, integessetek vissza nekünk és/vagy nyomjatok egy lájkot. Ne bombahoppának (lehet, éppen nem is vagyok ott), hanem nekik, a VízöntőknekMost lehet, hiszen júliustól januárig a csillagkép teljes területe egész éjszaka látható.

Micsoda második félév következik!




Kamikaze


A japán császár, Hirohito tennó, az ég ura vendégül látja a világ legeslegjobb pilótáját, a'tzuki bombahoppát. Teáznak, majd sétálgatnak az Akaszaka palota japánkertjében. Virágzanak a cseresznyefák,  szakuraillatú szellő száll a sziget felé, Hello Kitty, Pink rules... and let the show begin, csilingelnek a szakéscsészék.

– bombahoppa szan, ön a világ legeslegjobb pilótája, ezért kap egy vadonatúj repülőgépet.
– Jól hangzik, tennó!
– Ön lesz az első kamikaze pilótánk.
– Hűha, ez biztos izgalmas lesz.
– Az lesz a feladata, hogy belevezeti a gépét az ellenségbe és hősi halált hal.
– Hmmm. Értem.
– Van hozzáfűznivalója bombahoppa szan?
– Igen, van, és volna egy tiszteletteljes kérdésem is.
– Tessék, hallgatom.
– Te belterjes genetikai zsákutca! Neked iku nuku! Anyád, Teimei császárné hogy van?




2019. június 27., csütörtök

Nyolc ütem kánikula esetére (sörivó kiskáté)

(előkészületek: feltankol, behűt, elővesz)



I. 
  1. levegő visszatart, zár vagy kupak felpattint
  2. CO2 kiszisszen, megkönnyebbült sóhajjal megpihen
  3. pohár tölt
  4. hab megszemlél
  5. szem csillog
  6. kóstol
  7. iszik
  8. sóhajt

II.
  1. levegő visszatart, zár vagy kupak felpattint
  2. CO2 kiszisszen, megkönnyebbült sóhajjal megpihen 
  3. pohár tölt
  4. hab megszemlél
  5. szem csillog
  6. kóstol
  7. iszik
  8. sóhajt

III.
  1. levegő visszatart, zár vagy kupak felpattint
  2. CO2 kiszisszen, megkönnyebbült sóhajjal megpihen
  3. pohár tölt
  4. hab megszemlél
  5. szem csillog
  6. kóstol
  7. iszik
  8. sóhajt

IV. 
      ...és így tovább, mindenki saját kedve szerint


2019. június 26., szerda

bombahoppa a pokolban


bombahoppa a pokolban készítette ezt a fényképet:



Egyáltalán nem volt ijesztő. Még Rétságon készült, az alábbi részleteket ismerjük:



A rémhírekkel ellentétben nem volt meleg. Reggel 6 fok volt, napközben 17.

Ne féljetek a pokoltól!





2019. június 25., kedd

Nicht vor dem Kind



Nicht vor dem Kind

Ipari szörnyeteg hangdaganatok lepték el 
a lüktető, eleven, nedvzöld csodahippirétet 
McDarálták végig az összes mozdulatlant és az 
aktivista békeharcos greenpeace-tüntetőket 
egy törpe segélykiáltás 
zuhant a lánctalp alá 
egy törpe segélykiáltás 
zuhant a lánc-talp-alá-való 
bármely nagyvad felkaphatta volna 
ezt az édes kis 16 éves sikolyt 
ártatlanul, a gondolatbűncselekmény 
vétségében még érintetlen volt 
gondos legyek ringatták el 
zárat csókoltak cukorszemére 
aztán néha amikor elővették 
csak annyit mondtak 
nahát 
mennyit nőttél, kis sikoly 
amióta nem láttalak


Chuck Norris


Történt egy szép napon, hogy bombahoppa meghívta buliba Chuck Norrist. Megbeszélte vele előre, hogy mi a  dresscode, kik lesznek a társaság, miféle csajok, mi a fasza zene, kinek jár igazságtétel. Természetesen mindenkinek. Egy szó mint száz, jó buli lesz. 

igazságtétel

Mégis, amikor felvirradt az igazság napja, Chuck Norris inkább nem ment el a buliba.

A buli nélküle is jól sikerült.





2019. június 23., vasárnap

Mea culpa – Sarkvidéki nosztalgia II. rész

(a közel azonos című I. rész folytatása)


Jó nagy parti volt. Illusztris vendégek sora jött el Máltára, Vlagyimir, Roman, Elon és Mark Z., igazi Z$ Generációs hajcihő. Elon kisebb meglepetéssel készült, Donaldot is magával hozta, ő egy régi cimborám, éppen a környéken járt, hiszen most is erődemonstrációt tart a Közel-Keleten, de kivett egy hosszú hétvégét a kedvemért. Mindenesetre szóltunk neki, hogy itt ne pattogjon annyira mint otthon szokott, mert a tiszta lélek filozófiája ezen a hétvégén egy másik színházban tart premiert. Hívtunk persze másokat is, de például S4tchy nem ért rá. Szerintem csak tartott egy kicsit a sajtóvisszhangtól, nem bízott a diszkréciónkban. Dopeman és Body Count csinálták a zenét, ezért kicsit zaklatottan hangzott a Pachelbel D-dúr kánon XXI. századi verziója, de összességében nagyon meghittre sikerült. Alkohol volt bőven, valahogy az összhang idén mégsem állt össze, hiányzott belőle a perfetto. Öt éve ugyanezen a partin még Lemmy zenélt, akkor nálam volt az összes pikk ász, mégis mindenki olyan jól szórakozott, hogy zengett a "Viva bombahoppa, siamo Allegri!". Mister, hiányzol!


Felvonult a teljes R'n'R szakosztály, és majdnem belehalt, de ennek ellenére eljött Majka, viszont sajnáltuk, hogy Tibi atyát hiába hívtuk, csak üdvözletét küldte (többet nem hívjuk!). Itt volt még többek között Campino, Winston Smith és Tigris, igen, a Tigris a Micimackóból. Belépésnél mindenki fel kellett mutassa a géntérképén a kettős renitens szekvenciát. Az est háziasszonyai ezúttal (13+1) Verona Feldbusch 1990-es alteregói voltak. A fellépők között híres illuzionistákat, debreceni mazsorettcsoportokat és a freestyler királylány Dzsudzsit csodálhattuk. Dzsudzsinak elég volt egyszer füttyentenem, mert ha pénzszagot érez be nem áll a szája, de ha jobban megnézem, a labdát azért elég jó riszálja. Meg a lambót is.


Gyilkos volt, tudtuk, ahogy sötétedik majd, úgy lesz egyre sötétebb a hangulat. Zavart éreztem az erőben, mint legutóbb Putnok alsón. Időközben a Prelude (Roman tankhajója) már mellénk kanyarodott, aki olvasta az előző részt, tudja, hogy 430 millió liter alkohol várt elfogyasztásra, hiszen mi nem alkalmanként tankolunk, hanem inkább "infúzión" tartjuk magunkat. Nem rátöltünk, hanem folyamatosan iszunk. A szintentartás nem kunszt. Charles Bukowsky már régen nem menő. Nekünk Las Vegas nem végállomás, hanem a kezdet. Ezeken az all-in bulikon nem a véralkoholszintet kontrolláljuk, hanem átállunk az alkoholvérszint mérésére. Ilyenkor a reflexek nem tompulnak, hanem elmélyülnek. Egy mátrix nincs a hibában. Éjfélre biztonsági szempontok miatt a bárszékeket a pincérek kivitték a díszteremből, mert néhányan már mellé-melléültek, ezért a kényelmes fogyasztást biztosítandó a hidraulikus bárpultok automatikusan lesüllyedtek egy méterrel. A bárpult mellett így már kapaszkodhattunk a makasszárfa parkettába is, mindenki a saját preferenciái szerint. Ez csak a pultosokat zavarta, mert ilyenkor guggolva szolgálhatnak fel a pult mögött, de ne álljanak már a vendégek fölött, nem igaz?! A borravalót megkapják, vastagon megkapják. Egy ilyen hétvége bére kitart nekik a nyugdíj legvégéig, így ők lesznek azok a nyugdíjasok, akiket nem tud megvenni semmilyen kormányzat, mert bombahoppa már megvette őket.

Akinek kedve szottyant beugorhatott a kaszinóba, én a kedvenc asztalomhoz ültem, Monopoly Forever! Most is jól indult, pörgettük, adtuk-vettük az országokat, földrészeket az Earth Edition 001-es számú bombahoppa kiadásban. Nem hallottál még erről a verzióról? Nem csoda, csupán egy példányt készítettek belőle, azt is nekem és az is szigorú sorszámozású. Az enyém lett rögtön az elején Hazard-megye. Eszem-faszom megáll! De vigyáznom kellett, mert nem kispályás játékosok ültek körülöttem. Szemiotikai tanulmányaim segítettek abban, hogy pontosan tudjam, mit terveznek az ellenfelek.

Az egyik asztalnál Dopeman meg a haverok nyomták a dominót, egy másiknál hatalmas kocka parti kezdődött, később már csak annyit láttam, hogy Döglégy teli pénztárcával távozik. Éjfélre beállt az akut egyensúlyhiány, és a hajó északnak fordult, így a közönség két részre bomlott, én meg felszóltam a parancsnoki hídra, hogy csak óvatosan, nem Grand Theft Yacht versenyen vagyunk, de a kapitány magabiztosan üzent, "nem sietek, csak lassan vezetek".


A Vizcayai-öböl környékén jártunk, amikor a hajó jobb oldalán felkelt a nap. A napfény játszott a hullámokon, és egy narancssárga delfinraj kísérte a hajónkat, gyönyörű volt! Néhányunk tolt egy gyors vlogger bejelenkezést, hiszen a rajongóknak is jár az (online) élmény, majd tartottunk egy rövid esztétikai szünetet, mielőtt újra belevetettük magunkat a szerencsejátékokba.  Valahol Calais környékén elfogyott a színesfém készlet, a bankjegynyomdákból kifogyott a tinta és a biztonsági fémszálas papír, a hologramfóliázó gép is csapágyas lett, így a későbbre tervezett karbantartási munkákat előre kellett hozni. Zsetonokkal nem játszunk, ezért az emberkereskedelem jegyében mindenki a legkevésbé kedvelt rabszolgáit dobta be a talonba. 

Amikor elfogyott a pénze, Roman utolsó tétként betolta Sarrit a zálogba, amire Joker gonosz vigyora volt válaszom. bombahoppa nem tud veszíteni, hiszen a győzelem nem fontos, hanem az egyetlen, ami számít. Tudtam, hogy nyerni fogok ezúttal is, és edző nélkül marad a Chelsea. Megfeledkeztem arról a hagyományról, hogy ha valamelyikünk teljesen legatyásodik, és a személyzetet is elveszíti, akkor a nyertes teljesíti a vesztes kvázi utolsó kívánságát. Dübörgött a basszus, egekbe nőtt az adrenalinszint. Töltöttem a pohárba. Villództak a diszkógömb fényei, hasított a lézer, elvakított a stroboszkóp. Vérszemet kaptam, idén Roman lesz a hajó vesztese. Nem gondoltam az utolsó kívánságra, azt akartam, hogy a srác beismerje, nyertem. Megint. bombahoppa. Itt kiesett pár részlet, az alkohol hatott, de arra kristálytisztán emlékszem, hogy amikor kijátszottam az utolsó, nyerő lapot, akkor Roman vigyorodott el először. Valami olyasmit mondott, hogy az a kívánsága, hogy a tét a Juventusnál legyen edző. Ezen utána Hamburgig kacagtunk, és különböző  absztrakt kimeneteleken poénkodtunk. Jól esett a másnapos szombaton a hűvös Elbán a hajókázás, és a német sör is kiváló regenerálónak bizonyult. Another day in paradise. Úgy döntöttünk, hogy ez az éjjel soha nem érhet véget, legfőképpen, ha csökkentjük egy kicsit a tempót. Jó ötletnek tűnt Phil Collinsra lassulni, not dead yet, irány Hannover! Éppen befért a hajó a kikötőbe. Gyors helikopteres átszállás után a színpad bal oldaláról, a háttérben integetünk Nektek a srácokkal. Figyeljétek csak ahogy a sok Fritz feláll és ünnepel, amikor meglátja először a többieket, majd bombahoppát. Nem hisznek a szemüknek.


Valamikor hétfőn jött az üzenet, hogy tényleg Maurizio Sarri lett a Juventus edzője.

Sorry

Úristen, mit tettem?





2019. június 19., szerda

Fiat Lux!

AKA Fiat Multipla
(az EuroNCAP tipusú skálán három-csillagos rendszer, melyet a Multipla 600, a Fiat Multipla és a hívők által Messiásként várt harmadik, eljövendő csillag alkot)

A Fiat Multipla egy 1956-ban beazonosított hat bolygós MPV típusú (kis csillagtömegű, és kis méretéhez képest rendkívüli fényerejű) csillagrendszer, ezért sokáig egynapos csillagrendszernek hitték. A tiszta égbolton szabad szemmel is jól látható, így a Bibliából maradt ránk a latin neve, ahol még Fiat Lux, vagyis a Legfényesebb Csillag néven említették. A Lux jelzőt későbbiekben lecserélő Multipla név arra utal, hogy mindenki számára elérhetővé vált, és a fényűzés immáron mindenki számára alanyi jog lett.

A Fiat Multipla a Földön gyakorlatilag egész évben látható, ami köszönhető egyrészről a mediterráneumban megfigyelhető jelenségnek a sziesztának, amely félálomban különös fénytörést okoz,  másrészről annak, hogy a csillag a Föld egyenlítőjével egy magasságban helyezkedik el az égbolton, így mindkét féltekéről látható, ami miatt sokáig nem is egy csillagként azonosították.

1998-ban bombahoppa megfigyelései nyomán olaszt tudósok Torinóban bejelentették, hogy valójában egy kettős csillagrendszerről van szó, és az egyes számú csillag egy törpecsillag, ami a Fiat Multipla 600-as számot kapta. Saint-Exupéry a jövőbe látva a Fiat rendszer B612-es kisbolygóját választotta a kis herceg bolygójának, ahol a 600-as szám az első írásos emlék eredetére utal (i.e. 600. év), míg a 12-es az egy autóban kényelmesen elférő Kis Herceg Kapacitást (KHK szám) határozza meg, és a számsor előtti B karakter természetesen bombahoppára utal. A felfedezés örömére a Fiat autógyárat és a Juventust, a Létező Világok Legjobbik Labdarúgócsapatát birtokló Agnelli család feje a felfedezés kapcsán azt írta bombahoppának, hogy "Egy nap e három csillag még beragyogja munkámat". A dicső nap 2014-ben jött el, amikor a Juventus mezére felkerült a harmadik Fiat csillag, a harmincadik sikeres talján hadjárat emlékére.

A Fiat Multipla 600 modelljét Torinóban a Fiat Múzeumban lehet megtekinteni, ez a város második számú turistalátványossága. A harmadik számú helyi látványosság a Torinói lepel, melyet a Keresztelő Szent János-katedrálisban őriznek. A Torinóba látogatók első számú célpontja az Öreg Hölgy és a Lovag No.10 romantikus légyottjainak a helyszíne, az Allianz stadion és a Juventus Múzeum. Havonta többször látogatnak ide a világ minden tájáról tiszteletüket leróni a Juventus mérkőzésekre a rajongók, ilyenkor a fellépőkkel közösen felelevenítik a talján szívű Shakespeare által is megörökített, napjainkban újraélt aranykort. Nekem nyolc.

A Fiat Multipla napjai olyan fénnyel ragyognak az éjszakai égbolton, hogy az első latin írásos nyelvemlékek szerint úgy udvaroltak az ókorban a szerelmes ifjak szívük választottjának, hogy a Multiplára lehet nézni, de Rád nem!

A Fiat Multipla kettes számú csillagának nem adtak sem önálló nevet, sem számot, hanem Fiat Multipla névén került be a köztudatba. Az ENCAP (Európai Csillagászati és Biztonsági Tanács) számításai alapján a hat bolygós csillagrendszert (két párhuzamos síkban, három-három bolygó kering a központi csillagrendszerben) háromcsillagos kategóriába sorolták, mert azt feltételezik, hogy a Fiat Multipla csillagrendszer vagy három központi óriás csillagból áll, vagy hamarosan ismét bekebelezi a szomszédos csillagrendszerek egyikét. 2014-ben bekebelezte a Chrysler csillagképet, jelenleg veszélyes közelségébe került a Renault csillagóriás. Ne aggódjatok, nem maradtok le semmiről,  bombahoppa idejében tudósít majd a fejleményekről!

A Fiat Multipla nem közkedvelt csillagkép, ezt a sajátos formavilágának köszönheti, mert ez a csillag csupán kis tömegekre gyakorol vonzerőt, de akik egyszer a vonzáskörzetébe kerülnek, azok egy életre a rabjává válnak. Az 1998-as, jaltai felfedezés időpontja szerint számolt aszcendense a Delfin.

A Fiatnak a Gergely-naptárban saját napja nincsen, mozgó ünnep a Pünkösdhöz és a Húsvéthoz hasonlóan. Minden nemzet más-más napon ünnepli, általában évente egyszer, amikor összegyűlnek a Fiat-hívők. Az ünnep időpontját általában demokratikusan, szavazással határozzák meg. Lengyelországban például minden Fiat Multipla ünnep alkalmával már előre eldöntik, hogy mikor és hol legyen a következő évi Multipla fesztivál. A jellemzően tavasz végi, nyári ünnepekkor mindenki bemutatja a saját, névre szóló Fiat Multipla modelljét, és a feldíszített, felzászlózott modellek hangos dudaszóval, díszmenetben vonulnak a fesztiválhelyszínre. Ott örömtüzek mellett közösen várják a hitük szerint hamarosan eljövendő, hármas számú Megváltó csillagot.



Az állam mindenhol szigorúan szabályozza a Fiat Multipla modellek tulajdonlását, minden modell bejelentés és két évente hatósági szemle köteles. 

Fun fact: Mindenki birtokolhat akár több Multiplát is, viszont minden Fiat Multipla modellnek csak egy tulajdonosa lehet. 

Kérlek írd meg kommentben, hogy Neked hány Multiplád van?

Emléktábla


E házban él és alkot bombahoppa.

Az emléktáblát elhelyezték hálás olvasói.

                                  

                                                 2019


2019. június 16., vasárnap

Sarkvidéki nosztalgia I. rész

A Jón-tenger hullámait szelem az új, 2021-ben piacra kerülő Euroyachtommal (nekem a gyár a 2025-re tervezett Egoist modellfrissítést biztosította) és pergetem lefele a cockpitben a spéci svájci arany(homok)órámon az időt. Nem háromperces ám, hanem háromórás. Három mázsa 24 karátos, kézzel formázott aranygyönggyel töltött, két méter magas, bemikrofonozott csodás Patek Philippe időmérő, az alsó és a felső Gorilla Glass homokóratestekre a kedvenc betűtípusommal (Garamond) bombahoppa, illetve hoppabomba van térhatással gravírozva. Születésnapomra készíttettem magamnak még tavalyelőtt, idén upgradeltem elé a vote4 kiegészítést. Alpesi ájerrel van feltöltve, négy és félezer méter magasban saját magam gyűjtöttem az oxigénben dús, kristálytiszta hegyi levegőt a Dufourspitzen. Utólag biztos, ami biztos nanoózonnal dúsíttattam. Szóval az óra akusztikája megfizethetetlen. Oswalds Mill Audio gondoskodik az aranyszemek pergésének korlátlan audiofil élvezetéről. Hallgatni arany. Szférák zenéje, interpretáció a’la bombahoppa. Három óránként megfordítom az elefántcsont Dharma-kereket. Ekkor a szerkezetbe rejtett kintorna a svéd álmokat játsza az Abbától, amíg bombahoppa kerül felülre addig a Money, money, money szól, amikor hoppabomba emelkedik, akkor a That's Me csendül fel. És három óránként minden kezdődik elölről. It's a rich man's world. 



Máltán Islára tartok, ahol a Grand Harbour Marina a cél, találkozom Romannal, Ti inkább Abramovicsként ismeritek, valaha üzlettársak voltunk, Istenem, micsoda bulikat csapattunk Csukcsföldön egy-két illegalitás határát súroló tranzakciónk után! Amikor felidézzük a januári atomjégtörő versenyeinket a téli sarkvidék örök éjszakájában a Kelet-Szibériai tengerről indulva a Csukcs-tengeren keresztül az Anadiri-öböl befutójáig, mindig elérzékenyülünk. Mindketten beérkeztünk kevesebb, mint egy hét alatt, télen! Három órát vertem Romanra, pedig nagy igyekezetében csapágyasra hajtotta a szegény Tajmirt

Hol is tartottam? Ja igen, jön hozzám Roman Máltára yachtnézőbe, új hajót szeretne megint, tudja, hogy igaz ihletet, inspirációt csak nálam gyűjthet. Nehezen zsíroztuk le a találkát, nem állunk bármikor,  bárkinek a rendelkezésére, de két öreg cimbora mindig szakít  időt egymásra. Tudja jól, hogy csak személyesen fogadom, hologramot, követet nem küld már régóta, megtanulta, hogy a pénzével nálam nem megy semmire. Egyszer nagyon megsértődtem, mert megfelejtkezett a születésnapomról. Kicsit megszaladt neki, és elfelejtkezett a születésnapomról!  Járta is a kanosszát, vezekelt, szabadkozott, hogy a Bajnokok Ligájára koncentrált, mintha kicsit is érdekelne engem az angol foci, meg a pitiáner font árfolyam. Nem vagyok én Jamie Oliver! 

Viszont bombahoppának sem kőből van a szíve, idővel megbocsájtottam neki. Ebben sokat segített, hogy nekem ajándékozta engesztelésül Jakutföldet, bár addigra beindítottam a Brexitet, és sajnos mindent bombahoppa sem tud visszacsinálni. Mindegy, most már szent a béke.

Kicsit elkanyarodtam, a lényeg, hogy jön Máltára personal benchmarking miatt, ami kicsit ciki neki, de bombahoppa típusú, non-human kreatív hajózási megoldásokat kizárólag a Naprendszeren kívül találhatna, oda meg tőlem nem kap vízumot, ami az enyém, az az enyém. Elon Musk ugrabugrálása sem segít neki ebben, mert Elon is hozzám jár unortodox ötletekért. Róla majd később. Szóval Roman. Kiderült, hogy nála (mint mindig) edzőkérdés is van. Szeretne bevonni a probléma megoldásába, mert neki idült "edzőideg-gyulladása" van, már megint nem bír magával. Nem volt elég neki az Európa Liga győzelem (őszintén, kinek lenne elég?), és úgy gondolja, hogy sokat segítenék, ha a fluktuációval pörgethetné fel a szerencse-kerekét. 

Ad egy: a sors kereke nálam van. Lásd első bekezdés. Ezt nem tudja persze. 

Ad kettő: ezúttal nem egy hajóban evezünk. Ezt tudja, hiszen éppen hajónézőbe jön, féltékeny. De ez igaz a Bajnokok Ligájára is, hiszen neki a Chelsea, nekem a Juventus a házikedvenc. 
Ad három: nyár eleje van. Ilyenkor a vénuszi nyaralásom sokkal inkább foglalkoztat, mint a foci meg az edzőkeringők.

A fentiek ellenére meg fogom hallgatni edzőügyben is, de mondtam neki előre, hogy  nem érdekelnek a személyes ambíciói, csupán az aktuális hangulatom alapján fogok dönteni arról, hogy hova menjen a Chelsea edzője. Okos ember, érti ő a célzást, ilyenkor mindig tankhajóval (Prelude - 430 millió liter) hozza az alkoholt a bulira, szereti, ha jó a kedvem. 


Smiley ON.



(folytatása következik)

2019. június 10., hétfő

Álom


Łélekdokinál vagyok, mert rámtelepedett a depi-spleen-melankólia-világfájdalom. A héten nem látok Juventus meccset. Egész hónapban nem látok Juventus meccset. De a következő hónapban sem! Vasárnap este óta titániumszegecsekkel kivert szattyánbőr ostorommal korbácsolom magamat, és körmeim magamba vájva, Armani napszemüveglencse-szilánkokon térdepelve vezeklek az elmúlt szezon kihagyott meccsei miatt. Három mérkőzést nem láttam! Több-kevesebb sikerrel kerülöm a  koleszterint és az alkoholt, önkéntes zabpelyhes ostya és ecetes céklaléböjt mellett teljes önmegtartóztatás kíséri napjaim. Kihagyom a reggeli multivitaminokat is. Orvosom vérnyomásnövelőkkel és hangulatstimulánsokkal korrigál.  Elhatároztam, hogy a holtidényben rollerrel meglátogatom Nógrád megye valamennyi közkönyvtárát és mindegyikbe befizetek egy évre, őszinte leszek és hagyom a francba az álneveket. Saját kézzel írott bombahoppa szerepel majd mindegyik tagságin.

A hangulatmesterem egy igazi profi, jól ismer, tudja, mivel lehet motiválni. Tyler Durdent idézi "Nekünk a lelked kell, nem a pénzed! Amíg a harci klub tagja vagy, nem számít hány dollár van a folyószámládon. Több vagy a pénzednél. Több vagy a munkádnál. Több vagy a családodnál, és több vagy mint gondolnád." Gyorsan reagálok a kezelésre, emó nincs már, az egó viszont a régi. Megnyugtatott, hiszen a pénzem nem adnám soha senkinek. A doki is félelemből dolgozik nekem, mondjuk úgy "grátisz". Tudja, hogy nincsen más esélye, se neki, se a családjának. Elkövetett egy hibát, amit sosem tud majd jóvátenni. Túl jó volt, túl sikeres, és a céltáblámra került. Óvatlan volt, mint Gobó a réten. Azért mert másokban megbízhatott, azt hitte, hogy bombahoppában is megbízhat. He-he. Bambi ilyenkor csendesen röhög a sötét sikátorokban. A pszichodokinak most már késő, nincs visszaút. Bár én nem vagyok olyan kegyetlen, mint Felix Salten. Én máshogy írom a történetet, nekem haszon kell. Łélek.

Neked is visszatér az életkedved, ha rájössz, hogy vannak céljaid, ha kristálytisztán látod, hogy gyűlölsz valamit, legyen az akár az inter, engedd el magad, add át magad a másik oldalnak és urald a sötét erőt. Engedd ki a fóbiát, ne hagyd, hogy belülről emésszen téged, add át másnak, mint a javasasszony a rontást. Hiszen az inter megérdemli.

A pszichiáterem szerint kóros eset vagyok, ezért teljesen kimerítik a konzultációk velem. Mondtam neki, hogy képzelje el az én helyzetemet. Napi huszonnégy óra bombahoppa. Ha magamban beszélek, akkor bomba és hoppa beszélgetnek. Hallgatja hoppa és bomba. Nincsen etikett vagy protokoll, egymás szavába vágva nyomják. És nyomják, és nyomják, és nyomják. Én hallgatom. Ami elbírja a nyomdafestéket, azt leírom, ami elbírja a nyomdatestéket, azt magamra varratom. Szénné égtem már szinte. 

Álmomban is. Vannak néha üdítő kivételek, mint például amikor flamingó voltam. Szép rózsaszín, olyan igazi flamingó színű.  U.S. Città di Palermo árnyalat. A tó vízén szürcsölgetem a summer selection rákkoktélt a többiekkel. Verőfényes napsütés. Fotontenger. Tikkadt szöcskenyájak. Édenkert. Kék ég, zöld fű, boldog flamingók körülöttem.

A fű Ferrari-zöld, az ég napraforgókék. Tudtátok, hogy a flamingók színvakok?


2019. június 7., péntek

Mikulás Torinóban

Rendhagyó képes-zenés gonzó meccsbeszámoló (allergén információ: nyomokban izét tartalmaz)*

Az a megtiszteltetés ért, hogy a tavalyi meccsre majd egy éve írt beharanghoz írt nagy sikerű gerilla-beharangom nyomán a szerkesztőség idén sem kért fel a beharangozóra…
         
… és mivel fontos nekem a német belpolitikai élet alakulása is, ezért tudtam, hogy ha már úgyis sörbe fojtom kedvenc csapatom idei játékának élvezhetetlensége miatti bánatom, akkor azt csak is úgy tehetem meg, hogy célba veszem az Allianz Stadiont.

Német nektár
Kitérő: Multikulti chaos hierarchy level: Personal Operation EnTitled Safety Chief Head (POETSCH)

„Juventus Über Alles! Viva Allianz!” adtam ki a jelszót egy hónapja a POETSCH-nek, akit én magamban egyszerűen csak Pöcsfejnek hívok, ugyanis cégcsoporton belül ritka alacsony, 153-as IQ-val rendelkezik, a cégbe csak a pozitív diszkrimináció és a jó kapcsolatai miatt kerülhetett be, apja gyerekkori jó barátom, akivel sokat látogattuk a budapesti metal underground népszerűbb helyszíneit (Fekete Lyuk/Viking Klub/Riff-Röff). Apja ritka okos, de láttatok Ti már olyat, hogy valaki a fia eszét issza el?
Mindegy is, TLDNR, szóltam Pöcsfejnek, aki kapcsolatba lépett a megfelelő összekötő tisztekkel, és le is szervezett egy jó kis fedőprogramot CDU választás címen, szuper.

Múlt vasárnap indultam, álruhában a’la Matthias Rex módon, sportkabátot, farmert és pulcsit húztam, sál, sapka, koffer és irány München (kis kitérővel, Palermón keresztül). Két dolog zavart csupán, az egyik az, hogy meg kellett váljak kedvenc ékszereimtől, kedvenc autómtól (Multipla Limo Edition DeLux) és otthon kellett hagyjam a zebradánióimat, a másik meg az, hogy nem mehettem egyenesen, mert van pár -finoman szólva- nem jó barátom a német dízel-botrány miatt, amit kicsit elhamarkodottan robbantottam ki. Erre viszont van mentségem. Annak idején orosz barátommal (Vlagyimir) fogadtam medvevadászat közben (kicsit szégyellte magát, mert a dácsájában az előző heti partiján főleg miattam fogyott el a vodka), azzal hencegett, hogy nagyobb botrányt tud világszinten kavarni, mint én.

Mint ÉN. Mint bombahoppa!?

Ő a fegyverekben hisz, én meg a pénzben. Ezért úgy alakult, hogy ő bekebelezte a Krímet (ma már senki nem beszél róla), én meg elrejtettem,majd felfedtem a szoftvert, a dízelnek azóta annyi. Szilveszterkor meglátogatom, aztán együtt töltjük a karácsonyt (ortodox naptár), ő már biztos készül valami meglepetéssel, nekem is ki kell majd találnom valamit. Tehát óvatosan kellett Németországba jutnom, így Szicílián keresztül mentem, ott volt ugyan egy kis gikszer, de elrendeztem a Kápót (remélem, nem volt túl nagy visszahangja).


Irány Heidenheim, Baden-Württembergi kisváros. Christian fejlesztőmérnök egy gyártócégnél, és adtam neki egy pendrive-ot a magyar metál underground jelesebb képviselőit bemutatandó (Watch My Dying, Wackor, Blind Myself, Thy Catafalque).


Céges kapcsolatként fedeztük az akciót, ezért FÉM MINTÁNAK tituláltuk a többi kollegája előtt a dolgot. De sietnem kellett tovább, TSCHÜSS Christian. Irány a CDU.

Annagréta és Angéla üdvözli a blog olvasóit, nagyon hálásak a sok támogatásért, köszönik a bizalmat. Mindenkinek hosszú volt egy kicsit a kortesbeszéd, aztán ünnepelt az egész Kereszténydemokrata Unió, de én úgy láttam, hogy titokban mindenki az óráját lesi, és a mobilokon a különböző Juventus szociálmédia applikációkat követi, hiszen a nap fénypontjának azért mégiscsak a merdahorda** várható többszörös bordatörése ígérkezett.

Főcukiság, amikor beengedték hozzám pár köszönő szó erejéig, Annagrétától elvették a mobilját a testőreim, majd megmutatták nekem (szeretem ezeket a kis eunuchokat, mindig a kedvemben járnak), hogy Annagréta Bernardeschi Instáját követi éppen a hivatali(sic!) telóján. Ha ezt tudná a CDU!

Imagine: Die Kanzlerin <3 Bernát!

Már nekem is piszkálta a csőrömet az esti falloszmérés, ezért feltűnésmentesen exkuzáltam magamat, irány a meccs, irány München.

Hauptbahnhof

Beate Uhse  Schiller Sport-Café
Mint feljebb írtam, inkognitó a barátom, ezért a titkosszolgálatokon keresztül szerveztem egy VVIP*** helyet a Hauptbahnhof melletti Schiller-Sport Caféban, ahol a meccset nagy képernyőn tudtam nézni, azt viszont már jobbnak láttuk, ha a pultnál lévő kis tévé van kihangosítva. Ott a Werder Bremen meccset közvetítték, éppen cicáztak a Düsseldorffal. Kell a figyelemelterelés, na.



Két német összekötő fedezett a lounge-ban, az egyik (Hans) egyértelműen az én emberem volt, mert a brémai gólokat mindig Mainz! Mainz! üdvrivalgással köszöntötte. Wolfganggal már kicsit szakmai témákról is beszélgettünk, rabszolgafelszabadítás, a tőke láthatatlan keze, plusz ein kleiner fußball, 1954 Bern, Puskás, Ferencváros, de sajnos neki sem fedhettem fel magam. Annyit tudott rólam, hogy vigyázni kell rám, akár élete árán is (mindkettőjük teljes családja egy putnoki birtokomon várja, hogy hazaérjek). Mindezek ellenére csak fél szemmel nézhettem a meccset, óvatosnak kellett lennem. A gólnál viszont felcsillant Wolfgang szeme, és amikor Mandzukicról beszélgettünk, elérzékenyült kicsit. A bajorokkal kapcsolatban annyit mondott, hogy a hat bő esztendő után az idei belefér, de a Juventus előtt megemeli a kalapját.
Aztán a meccsnek vége, mindenki boldog, helyén maradt a világbéke, irány haza. Amíg zakatoltam, összedobtam Nektek ezt a szubjektív tudósítást in memoriam Hunter S. Thompson, Viva Bianconeri!


Lassan megérkezik a vonat Kelenföldre… 



Epilógus: A Juventus szokás szerint megverte az Internazionale csapatát.

Szuper Mario
* Az eredeti beszámoló megjelent itt. 
** merdahorda: szarcsapat, vagyis az Internazionale, az örök ellenség (Juventus szurkolói szleng)
*** Very Very Important Person