bombahoppa és a Mikulás

fekszem hanyatt a padlón

Fekszem hanyatt a padlón. Kint hideg van, csúnya hideg, én meg idebent a meleg nappaliban a karjaimat széttárva figyelem az ablakon beszűrődő lámpafény és a sötét csillár által vetett árnyékokat a plafonon. Várok. Nagy reggel előestéje van, gondosan kipucoltam a cipőcskéimet és mindet szépen, rendben odakészítettem a bejárati ajtóhoz. A kutya pokrócát ma éjjelre kivittem a konyhába, ott alussza át az éjszakát. A kutya, nem a pokróc. Blökinek úgyis mindegy, csak meleg legyen és tele pocak. Így legalább nem fogja ugatással zavarni a piros nagykabátos, vén szakállast a projektünkben. Miután véget ért az esti Spongyabob trilógia a gyerekadón, gyorsan kikapcsoltam a tévét, lehalkítottam a rádiót. Pár pillanat múlva már azt hallgatom, ahogy az öreg a kandalló kéményén leereszti a kötelét és kicsit később ereszkedés közben megakad a kéményben az emelet magasságában. Évről évre egyre kövérebb, egyre nehezebben jut már át. Öregszik. Tudom, hogy át fog jutni, nem félek, aggódjon ő. Amíg ott bent szerencsétlenkedik én gyorsan bebújok a kanapé mögé. Mindeközben a rénszarvasok a háztetőn fagyoskodnak odakint. Nincs igazság. A Mikulás meg azt hiszi, hogy a zsákja tele van minden olyan szuper dologgal, amire a magamfajta gyerekek vágynak. Tudom, hogy van nála miniatűr, hordozható atomreaktor, kicsi zöld, élő emberke a Marsról (nem a Baby Yoda és nem is E.T.) és kakaóbabos szénhidrátgyűjtemény. Meg konyakmeggy, ez viszont a kedvencem. Ezt mind nekem hozza, tavaly is ezt hozta és már tavalyelőtt is. Kicsit öreg, kicsit szenilis, de ő bombahoppa személyes Mikulása. Végre kiszabadul a kémény szűkületéből, de pechjére megcsúszik és a kandallóba pottyan, fejére esik a zsákja, mire káromkodik egy ízeset, majd gyorsan fölpattan, nehogy a  parázs kiégesse a ruháját. Pedig nem kéne félnie, tavaly ide építettem be az ajándék atomreaktoromat, így csak a kínai ledlámpák és a füstaroma keltik a nyílt tűz hangulatát. Már a hamu sem az igazi. A zuhanás miatt a fejére hullott zsák miatt a szemébe csúszik a sapkája, ezért teli homlokkal lefejeli a kürtőt. Megint káromkodik. Hehe. A konyhában Blöki felébred a zajra és elkezd hangosan ugatni, mialatt én némán nevetek a Mikuláson. Nehéz visszatartanom a hangos kacagást. Ő felemeli a botját, csinál vele pár mágikus mozdulatot, erre Blöki elhallgat és alszik tovább. Engem persze nem vesz észre. Én meg őt figyelem. Odacsoszog a bejárati ajtóhoz, szöszmötöl a cipőimnél, visszamászik a kandallóba, jelzésül kétszer megrántja a kötelet, a rénszarvasok nem tétováznak, felrántják a hidegbe és elhúznak vele haza. 

És bakker megcsinálta! Mindig sikerül neki. Egy év szabadságra mehet már megint, a mázlista. Ha egyszer nagy leszek, én is Mikulás leszek!