Cicaparádé a Lánchídnál (Hetvenhét magyar népmese)

Kora este volt. A hídfőn az oroszlánok mint mindig, most is a park túloldalán halványan derengő, mind a négy évszakhoz illő fénydíszekben gyönyörködtek. A téli köd és a szokásos szmog miatti szórt fényben alig volt látható, ahogy egy fiatal vasmacska lassan kimászik a vén Dunából, lerázza magáról a jeges vizet, és komótosan elsétál a hídfő felé.  Meglátván a távoli rokont a két kőoroszlán barátságosan dorombolni kezdett. Mintha csak erre vártak volna, gyorsan gyülekezni kezdtek a környéken köröző porcicák. A parkban a platánokon fázósan összebújtak a futómacskák, a terebélyes fák ágain bőven jutott hely a népes falkáknak, amik télen mindig megtűrik egymás közelségét. Csak nehezen csendesedtek el, sőt, előtte civakodtak kicsit a kényelmesebb faágakért, miközben össze-összecsörrentek láncaik.

Az úttesten békésen heverő zebrákra ügyet sem vetve hirtelen egy jaguár vontatta lakókocsi bukkant fel a körforgalomban, majd leparkolt a híd előtt. A tetejére eszkábált színpompás neondíszek üvegtigris felirattal hirdették a tavalyi nyár dicsőségét,  bár ez teljesen időszerűtlen volt januárban, rádásul sem az italválasztékot, sem az árlistát nem igazították a belvárosi igényekhez. A hír hallatán a kaszinóból sokan kisétáltak megcsodálni a ritkaságot, közben nagy összegű fogadásokat tettek arra,  hogy ez a furcsa szerzet nem sokat lesz majd a fővárosban, hamarosan visszamenekül inkább vidékre. Miután elszívták szivarjaikat, fázósan visszaszivárogtak a kaszinó otthonos melegébe, a kártyaasztal és a rulettkerék meghitt anonimitása mögé, ott legalább működik a kauzalitás alaptörvénye, aki nem játszik, az nem veszít, a híd előtti csődületben meg végképp nem hiányzott a kaszinóvendégek többségének, hogy pont egy ilyen cicaparádé alkalmával kerüljön bele véletlenül valaki szelfijébe. Távozz tőlem, Bulvársajtó!

Ekkor elkezdtek szállingózni az első hópelyhek, és egy hópárduc bukkant fel a hídon. Budáról jött, ki tudja mit keresett a Vadnyugaton, de most megpillantva egy népes afrikai aranymacskasereget majd elolvadt a boldogságtól. Mint a hópárducok többsége, ez a példány is rettegett a globális felmelegedéstől, és a februárt félve várta. Ez veszélyes! – jutott eszébe a  fapumák láttán (amik szintén nagyon elszaporodtak Magyarországon, hiszen a XXI. századi fauna egyre változatosabb az erősödő zoo- és szómigrációs nyomás miatt), de a jaguárnak nagyon örült, hiszen távoli rokona. Hirtelen szagot fogott, és az eltűnt idő nyomában a jaguáron és a februáron eltűnődve az a vicc jutott eszébe, amiben Debil Dani az iskolában sziporkázik:

– Gyerekek, ki tud mondani egy ritka autót? Dani, te jelentkeztél elsőnek. Halljunk!

– Jaguár!

– Okos vagy, Dani! Ráadásul a Jaguar nem csak egy autótípus, hanem egy nagymacska neve is. Tudsz mondani esetleg egy ritka állatot is?

– Február!



N.B.: Ha eddig nem tetted volna, olvasd el az eddigi hetvenhat bejegyzést is!